A belső harcok, amik külső harcokhoz vezetnek
Nagyon sok érzés ment végig bennem, az elmúlt 1 év és az elmúlt pár nap eseményei kapcsán.
Nem az orosz-ukrán háborúról szeretnék írni, mert nehány apró és tőlem telhető segítségen kívül, nem sokat tudok tenni/nyilatkozni a helyzettel kapcsolatban, innen Budapestről, a biztonságos lakásomból. Így irreleváns lenne, ha ezzel kapcsolatban kezdenék el “okoskodni”.
Teljesen máshonnan szeretném megfogni az egészet, ami kicsit unortodoxnak is tűnhet első ránézésre, de ha logikusan belegondolunk lehet benne valami, hiszen minden összefügg mindennel, és ez már tudományosan is bizonyítható.
Én egyéni szinten tudok a harcokról beszélni. Úgy gondolom, hogy rendkívül sokunk élete fordult fel teljesen az elmúlt években, ami belső és kisebb külső „háborúkhoz”, harcokhoz vezetett emberben és emberek között. Véleményem szerint, a globális békéhez vezető út első lépése, az egyénnel kezdődik, és azzal, hogy sorsot fordítunk önmagunkban, generációkon átívelő harcainkat letéve, a békét és a feldolgozást választva.
Az én transzgenerációsan megörökölt “harc típusom” az, hogy igazságtalan helyzetekben tehetetlen áldozatként küzdök és harcolok az “igazságért”. Már ha van olyan, hogy “igazság”.
Ha az égi akaratot vesszük figyelembe, amire ezekben az időkben óriási lehetőséget kapunk mindannyian, az az, hogy végre letegyük a generációkon átívelő játszmákat és fájdalmakat végre.
Nekem ilyen az, áldozati minta, hogy ne menjek be többet “senki alá”, illetve ne legyek többet gázlángolva és ezzel az “őrületbe kergetve”. A cél, hogy az erősen nárcisztikus tendenciákkal működő “játszópajtik” eltűnjenek az életemből, vagy ha meggyógyultak, csak utána kapcsolódjunk újra. A célom, hogy olyan emberekkel tudjak kapcsolódni, akiknek az asszertív, őszinte kommunikáció a terepük. Olyan emberekkel, akik szeretik, tisztelik és reálisan látják önmagukat és segítenek egymásnak és egymáson, őszinte együttérzéssel, irigység, féltékenység nélkül.
Öröm a szívemnek látni, hogy egyre több ilyen ember van, és szeretnék felnőni ahhoz, hogy minél több ilyen ember jelenhessen meg az életemben. Ezek az emberek nem fognak sebet ejteni, traumatizálni, újabb játszmákba belekeverni, kihasználni, eltiporni, így a saját világom és ezáltal a velem találkozó világ is békésebb, jobb hellyé változhat. Ha egyre többen élünk így, a háborúk is lehetetlenné válnak a jövőben, mert a szociopata, kapzsi, önző és hataloméhes emberek ezáltal elvesztik erejüket, ugyanis nem lesznek „partnereik” ehhez.
A tudati tér, amiben élünk
Az én meggyőződésem az, ami, a buddhistáké. Egy tudati térben vagyunk, ahol a saját tudati tendenciáink összeadva adják ki azt a “valóságot”, amit jelenleg mindenki tapasztal globális szinten, mint kollektív tudat. Rengeteg emberben vannak kavargó és háborgó érzések most, tömegesen nem vállaljak vagy elnyomják még mindig magukat, és úgy gondolom, minden a világunkban megjelenő esemény ezeket a belső harcokat hangosítja ki.
A 2021-et ha innen nézzük én személyesen egy óriási háborúként éltem meg, viszont nagyon sokáig nem akartam “haragudni” a harcok ellenére sem. Az egyik legjobb barátnőm bíztatott, hogy menjek bele a negatívan megélhető érzésekbe, mert csak úgy tudok véget vetni a külvilágomban zajló “harcoknak”, ha előbb átengedem magamon belül, de én makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy márpedig én “nem haragszom”, nyugodt vagyok, kézben tartom a dolgokat.
Kézben is kellett tartanom a dolgokat, mert 6 másik ember fizetése múlt azon, hogy én elbukok vagy sem ebben az egészben, tehát úgy gondoltam, nem engedhetem magamnak az érzéseket. Ezek az emberek számítottak rám, tehát nem bukhattam el. Sokan vagyunk így ezzel, hogy egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy szétessünk, ezért inkább nem veszünk tudomást arról, ami fáj.
A belső elfojtás mindig külső formát önt
Természetesen az elfojtott érzelmeknek lettek következményei. Az érzelmi alkímiát egyszerűen nem lehet megspórolni, a belső úton járó embernek. Nyáron mentő vitt a kórházba, a testem ugyanis óriási fájdalommal és görcsökkel jelzett, az orvosok pedig azt mondták kevesebbet kellene „stresszelni”, mert ennek rossz vége lesz…
Majd jött az újabb fizikai “csapás”, az év végén 1 hónapig feküdtem a covid miatt, amikor végre elkezdtem igazán megengedni magamnak, hogy érezzek negatív érzéseket is. Ekkor indult el belül az a folyamat, hogy minden, ami eddig mérgezett belül engem, ami rákhoz vagy egyéb más betegségek kialakulásához vezetett volna, az eltűnjön a tudatomból/gondolataimból.
2021 novemberben a betegségnek "köszönhetően" végre elkezdett felszakadni a seb, és tagadhatatlanul felszínre kerültek azok az érzések, felismerések, amiktől ideje volt végleg megszabadulni.
Fontos tisztán látni, hogy azok az emberek akikre azt mondjuk, hogy az ő hátukon fát lehet vágni, jellemzően rengeteg elfojtással élnek. Én is nagyon sokáig voltam türelmes és kitartó, amire az volt a mondás, hogy szívós/erős nő vagyok.
A másik eset, hogy nagyon sok esetben a nárcisztikus játszmákban az áldozat lesz az, aki a végén aki láthatóan őrült módon viselkedik, mert túl hosszú ideig csak tűr, nyel és elfojt, ami aztán bizonyos reakciókhoz vezet. Rosszabb esetben, ha végül úgy döntenek, hogy sosem reagálnak, ezekre a szelíd emberekre mondjuk, hogy mindig a "jók mennek el korán".
Önmagad elnyomása és érzelmeid elfojtása, ugyanis mindig bántalmazás önmagaddal szemben.
A bosszú, bosszút szül
Az érzések megengedésével jöttek a gondolatok, tettek, “tettvágyak”, hogy mindent, amit “el kellett szenvednem” azt “visszaadjam”. Hogy “háborút” indítsak az ellen, aki 1 évet elvett az életemből, aki megkeserített és anyagilag teljesen tönkretett. Hogy lássam elbukni azt, aki velem aljas volt. Vannak eszközeim, tudásom, amikkel ezt megtehetném, amikkel a sötétségbe taszíthatnám. De nem teszem. Ez az én próbám, hogy amikor lehetne, akkor ne tegyem meg vele ugyanazt, amit ő tett meg velem.
A fülemben újra és újra csengenek azok a mondatok, hogy “ha meg akarod menteni a céget, nyúlj a zsebedbe” vagy “Ha nem tudsz fizetni - a jogosan járó összegen felül, amit kifizettem- menj el szépen dolgozni, vagy kérj kölcsön”. Mintha kulcsemberi szerződésem vagy a fizetésem ezt engedte volna bármikor is...
De többször eszembe jut az a stressz, amikor napokig aludni sem tudtam, mert ez a személy meg akarta hiúsítani a tőkeemelésről szóló papírok aláírását, amivel azonnal egy 20 milliós adósságban találtam volna magam. Amikor megpróbált lejáratni és rossz hírnevemet kelteni a befektetők előtt.
És az is sokszor eszembe jut, amikor én barom, ezt elmondtam, hogy mekkora bajba kerülök, ha folytatja a zsarolást, csak röhögős fejeket kaptam válaszként.
Az igazságtalanság igazsága
Tehát tehetetlen és dühös voltam. „Áldozat”, aki "igazságtalanságban" vergődik.
Csak hogy érthető legyen, ezek azért voltak számomra igazságtalan és méltatlan helyzetek, mert a cégben, ha kiszámolom az elmúlt közel 4 évre levetítve, a havi fizetésem még a nettó 100 ezret is alig súrolja. Azt is kijelenthetem, hogy a tavalyi 1 éves procedúra minden megtakarításom megette, hogy életben tartsam a céget, hogy aztán majd tudjak azoknak fizetni, akik rengeteget dolgoztak közösen velem.
A kulcsemberi szerződésem miatt hivatalosan munkát máshol nem vállalhattam és emiatt extrán szorult helyzetben éreztem magam, miközben emberek számítottak arra, hogy belátható időn belül ki lesznek fizetve, hiszen a befektető is áment mondott már a projektre még 2021 januárban.
Fontos tudni, hogy egy startupból az alapítók valódi pénzt igazán csak egy exit esetén láthatnak, ha egyáltalán eljutnak odáig. 10-ből 9-en nem jutnak el odáig, tehát teljesen nonszensz volt komoly bevétel nélkül, korai fázisban engem megzsarolni készpénzzel, mivel az alapítók még jó bevétel esetén sem vehetnek ki osztalékot, befektetésekből épülő cégekből. A szüleimhez nem szerettem volna ezzel fordulni, hogy finanszírozzák egy önző ember zsarolási kísérleteit, idegenekhez pedig végképp nem, hiszen egyelőre az én fizetésem sem garantált.
Tehát emiatt nettó felelőtlenség lett volna kölcsön kérni egy nagyobb összeget, úgy, hogy belátható időn belül nem biztos, hogy vissza tudom fizetni.
Borzasztóan megalázó és nehéz helyzet volt, és nagyon tehetetlennek éreztem magam, ami alatt ott volt a düh nagyon erősen, de jól elfojtva, gondosan lezárva. Lényegében az elmúlt 5 évem munkáját és az álmaimat taposta 1 éven keresztül ez az ember, ráadásul folyamatosan gázlángolt engem és még az ügyvédem is.
Mindezt úgy, hogy ezt sosem gondoltam volna, hogy ilyenre képes, hiszen hosszú idő óta ismertem és kedves együtt érző embernek gondoltam. Csalódott voltam és nem tudtam másra gondolni. Utólag azt gondolom, hogy akik ilyenre képesek, ezek az emberek igazából magukkal nincsenek jóban, és nincs bátorságuk magukba nézni, tehát ezért is választják mások eltiprását az együttműködés helyett.
Összetört álmok és a szembejövő valóság
Ráadásul azért is fájt ez igazán, így utólag belegondolva, mert volt egy álmom, ahol békében, szeretetben és egészségben élve láttam magam előtt az embereket. Mindenkihez szeretettel fordultam mindig, és akivel nyersen voltam őszinte azzal is csak jóindulatból voltam az. Talán ez az, ami felróható nekem negatívan, hogy kiosztottam néhány kéretlen tanácsot. Ugyanakkor mindig láttam magam előtt egy olyan világot, ahol mindenki tudatosabbá válva él emberhez méltó boldog és egészséges életet, kapzsiság, önzés és harcok nélkül, barátságban, békében és testvériségben. Ennek a víziónak rendeltem mindent alá, az elmúlt 4 évben. Ez a vízió sokkal nagyobb nálam, de eldöntöttem, hogy én ezért szeretnék dolgozni.
2021-ben úgy éreztem ezek a képek lettek összetörve 1 év alatt. Nem csak a cégem, a saját anyagi helyzetem lett megtiporva, hanem minden, amiben hittem. Szembejött a „valóság”, az ember önző természete, ami viszont rendkívül hasznos volt a tudatom áldozati tendenciáinak "kipucolására", amik generációk óta öröklődtek a családban. De sajnos pontosan emiatt a bennem fortyogó düh és megalázottság miatt, az elmúlt hónapokban, mintha áldásom adtam volna arra, hogy akkor égjen a világ is.
Hiszen ha az emberek, akikről a legjobbat feltételeztem, akiknek rengeteget segítettem, őszintén, tiszta szívvel és szeretettel, így tudtak viselkedni velem, akkor a világ is “megérdemli a sorsát”.
Utólag belegondolva, ez lehet az emberi lélek valódi próbatétele, hogy vajon akkor is tudja-e a szeretetet választani, amikor éppen megtiporják, és az egzisztenciájával szórakoznak pusztán önzésből. És tudja-e az emberi lélek a békét választani akkor, amikor lehetősége van másokat "ütni" vagy éppen "visszacsapni". Talán ezért is hívják a karma kört más néven ördögi körnek. Mert a szeretet és megbocsátás útját, sebzett szívvel sajnos nem olyan könnyű választani.
Ősbizalom elvesztése, kiűzetés a paradicsomból
Valószínű, ha őszinték vagyunk magunkhoz mindannyian voltunk már ilyen helyzetben és találkoztunk ilyen emberekkel az életünkben, akik a bennünk élő ősbizalmat “tették tönkre” vagy legalább próbára. Tapasztaltunk már mind olyan helyzeteket, amik miatt bizalmatlanná vagy cinikussá váltunk másokkal és a világgal szemben. A harc, a háború a másik leigázása és tönkretétele mindig valamilyen fájdalomból ered.
Azok az emberek, akikben mások eltiprása által jelenik meg az aljas és gonosz viselkedés, magányos emberek, őszinte barátok és valódi bizalmasok nélkül. Olyanok, akik nem tudnak egyedül lenni csendben a gondolataikkal. Bizonytalan, hideg és számításon alapuló valóságban élnek, ahol nem ismerős az együttérzés koncepciója, csak a pénz számít, ami ugyebár ilyen formában csak a biztonság illúzióját adhatja meg, valódi szabadságot és stabil biztonságot semmiképp.
A gyógyulás utján közösen
Ezeknek az embereknek az áldozataikkal együtt kell meggyógyulni ezekben az években, hogy egy másik valóságot teremthessünk közösen. Az áldozatoknak meg kell tanulni az önsorsrontó, önsajnáló ugyanúgy toxikus elnyomott szerepéből határozottan, de szeretettel kilépni. Az érzelmi elfojtások által kialakult belső "háborúk" miatt kialakult betegségek ugyanis még mindig vezetik jelenleg a halálozási statisztikákat az emberiség életében, tehát legalább akkora problémát jelentenek mint a külvilágban megjelenő konfliktusok. A betegségek pszichoszomatikus hátterének pedig elég komoly tudományos irodalma van, így itt is fontos észrevenni az összefüggéseket a bennünk zajló háborúkat tekintve. Senki nem úszhatja meg az önmagával való szembenézést és elszámolást hosszútávon.
A belső harcok tükre a külvilágban és spirituális tanításokban
A belső harcok ugyanolyan halálosak, mint a külső harcok, ráadásul, ha valóban tudati térben vagyunk minden belső harc tüzeli a külvilágban megjelenő háborúkat is.
Tudom, hogy ez az ember, aki engem szívatott, igazán senkire nem gondol valódi barátként, hiszen azokról, akikkel körbe veszi jelenleg magát, pontosan tudom mit gondol. Talán én is épp ezért akartam neki annyira megfelelni, mert féltem, hogy egyszer majd rólam is ugyanígy fog nyilatkozni, ha egyszer hátat fordítok. Az ő életében ott van a lehetősége annak, hogy később mindent elveszít, mindenki elfordul tőle és ebben a magányban megkeseredik. Azt pedig tudom, hogy nálunk az áldozati minták jellemzően rákhoz és sok esetben fiatalon elveszített élethez vezettek, tehát nekem sem lenne célszerű a végtelenségig sajnálni és stuffolni magam, ezeket a minták tovább örökíteni ezzel.
Így igazából mikor ebbe belegondolok, mindig könnyebb együttérezni, hiszen pontosan látom azt, amiről minden spirituális tanítás szól. Beteg lélekkel születünk és a cél legalább egy fokkal egészségesebbel befejezni. Sajnos ez gyakran nem sikerül a leszülető lelkeknek és még nagyobb káoszt, még több szenvedést hagynak maguk után. Ezért is mondják, hogy jelenleg a Káli Yuga, azaz a 4 világkorszak sötétkorának a végénél járunk, tehát most is sok a szenvedés a világban, de ha nem is mindenki, de sokan kapnak lehetőséget az emelkedésre, ha úgy tetszik "karma törésre". Természetesen, szabad akarat van -ami a rögzült tendenciák miatt nem is annyira szabad- , így nem mindenki (tud) él(ni) vele.
A belső harcok feldolgozása és fegyverletétel
A fent összefoglalt gondolatok miatt, úgy hiszem, az első lépés a béke megteremtéséhez a világban, a saját harcainkhoz kapcsolódó lehúzó érzések elfogadása és tanulságok megértése, mert igazából senki sem áldozat, hanem mindenki tanító és tükör.
Ha ezt el tudtuk fogadni, akkor jöhet a feldolgozás, amihez egyéni szinten kell felismerni, hogy mennyi idő szükséges. Ha a feldolgozás megtörtént, a düh, a keserűség és a tehetetlenség érzése megszűnt létezni, jöhet a megbocsátás. Ha meg tudunk bocsátani őszintén és tiszta szívvel, akkor fényt gyújtottunk magunkban és a világban, és ezáltal segíthetünk és emelhetünk másokat is egy emelkedettebb útra.
A bennünk gyúló fény a kulcs a globális békéhez
Én még nem bocsátottam meg neki, de úgy döntöttem, hogy nem indítok “háborút”. Nem fogok rosszat kívánni neki, és még gondolatban sem fogok ártani ezentúl. Nem fogom a bukását sem kívánni. Ha készen állok rá, szeretetet és gyógyulást fogok neki küldeni. Egyelőre erre nem állok készen, és ezt elfogadom bűntudat nélkül. A határokat továbbra is tartom, de bízom abban, hogy ha folytatom az asszertív és ártás szándéka nélküli kommunikációt, akkor úgyis sikerülni fog úgy megoldani a helyzetet, hogy az nekem jó legyen. Még akkor is, ha őt az én szenvedésem teszi most boldoggá.
Habár a szívemben még csak pislákoló fény van ezzel a témával kapcsolatban, a feldolgozás részeként ma a terheim egy részét leteszem ezzel az írással, és megígérem magamnak és mindenkinek, hogy megteszek minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy béke és fény költözzön újra a szívembe és teljes erőmmel tudjam járni a “békés harcosok” útját egy békétlen világban.
Minden feldolgozott és letett egyéni harc által, egyre több fény költözik a világba, és szerintem így érkezhet meg a világunk a mindenkit felszabaditó béke állapotába. Nem könnyű út a békét választani elfojtások nélkül, de úgy gondolom, nem lehetetlen kihívás és hosszútávon ez a civilizációnk egyik garanciája a túlélésére/virágzására.
Egy utópista gondolat a végére
A legfontosabb gondolat tehát ebből az írásból az, hogy a legfontosabb és legszentebb harcot/háborút mindig önmagukkal, a saját egónkkal és transzgenerációsan megörökölt mintáinkkal vívjuk. Mindezt annak érdekében, hogy aztán szeretetben, egészségben, békében kiteljesedve élhessünk a világban, úgy, hogy se magunknak, se másoknak ne okozzunk szenvedéseket, és ezáltal megteremtődjön az a világ, amiben öröm létezni, ahol a derű és a szeretet törvénye uralkodik mindenki szívében, aki ezt szeretné választani.
