Melvin Lerner szociálpszichológus szerint mindannyiunkban él a hit egy igazságos világról. A pszichológiában ezt az igazságos világba vetett hitnek nevezik. Lerner elgondolása szerint pszichés jóllétünk megőrzésének egyik kulcsa, hogy úgy gondoljuk a jó végül elnyeri jutalmát, és a rossz pedig büntetését. Ez egy olyan kognitív torzítás, ami segít fenntartani a kiszámíthatóság, a biztonság és a kontroll érzését. Ha elveszítjük hitünket egy olyan világban, amiben csak okkal és joggal történhetnek szörnyűségek, az végzetes következményekkel járhat: elveszhet motivációnk, értelmetlennek érezhetjük az életünket, és fölöslegesnek minden erőfeszítést. (Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors)
Már az előző blogbejegyzésében kifejtettem, hogy szerintem napjainkban, a bolygónkat érintő legnagyobb problémákat, a materializmus “vallásának” terjedése idézte elő.
Mit tudunk a világról?
Alapvetően, én spirituális emberként az ok és okozat törvényében hiszek. Úgy vélem, hogy amit gondolok, mondok és teszek visszahatnak rám, akkor is, ha senki más nem “látta”. Hogy egy olyan intelligens rendszer része vagyok, ami sokkal összetettebb annál, amit emberi elmével még fel lehet fogni. Épp ezért sem vetem el a reinkarnáció gondolatát sem, hiszen, jelenleg a tudomány sem érti, hogy mi a valóság 96%-ban. A transzcendenteláis világ, tehát egyelőre a tudomány számára is megfoghatatlan "valami". (Dark matter, dark energy)
Ha szeretném kielégíteni az a pszichológiai igényem, hogy érezzem a kontrollt az életem felett, hogy lássam a rendet a szenvedéssel teli világunkban, akkor nekem ép ésszel, egészséges működésre, szeretetre való törekvéseimben, ez egy teljesen elfogadható koncepció, hogy életek láncolatán keresztül tanul és fejlődik a lelkünk, hogy végül megvilágosodjon és tovább álljon máshová. Így nem érzem magam annyira tehetetlennek, egy olyan világban, ahol a félelem, a szenvedés, betegségektől és haláltól való rettegés oly gyakran van jelen.
Én nem vagyok vallásos ember, tehát az én erőm és az én tudati szabadságom abban gyökerezik, hogy mindenért felelősséget vállalok. Tudom, hogy minden, ami én vagyok, vissza fog tükröződni a világból. Társak, barátok, szerelmek, és különböző élethelyzetek formájában fogom megtapasztalni önmagam különböző aspektusait. Elhiszem, hogy nem egy külső erő foglya vagyok, hanem mindennek az eredete ott van bennem, a lényemben. Tehát a megoldásokhoz a kulcsok mindig nálam vannak.
Alapvetően a vallásos, dogmákon és megfélemlítésen alapuló középkor után adta magát a materializmus megjelenése. Hiszen egészen addig a láthatatlan világra, senki nem tudott tényszerű bizonyítékot mutatni, és a dogmákba vetett elvakult hit, eltévedéshez és sok szenvedéshez vezetett. Tehát szükségszerű volt a fajunk fejlődésének érdekében, hogy kialakuljon a tudomány és a törekvés arra, hogy megértsük a matériát és természetét.
Darwin szerint, mindannyian túlélőgépek vagyunk, és az a dolgunk, hogy megőrizzük a géneknek nevezett önző molekulákat, a fajunk fennmaradásának érdekében...
Ezzel a szemlélettel, úgy gondolom, nem csoda, hogy egy tömeges kihalás szélére sodortuk magunkat, és tudósok szerint is 10-15 évünk van radikális változások eszközölésére, a kataklizma elkerüléséhez.
Ahhoz hogy a klímakatasztrófa elkerülhető legyen, radikális szemléletváltásra van szükség tömegesen.
A materializmus hatása a tudatra és viselkedésre
A materializmus egyik legnagyobb gondja, hogy igazából nincs benne a következményekkel való elszámolás gondolata az emberek fejében. A materializmus életérzése a "YOLO" és a "FOMO".
Napjainkra a haszonmaximalizálásról és az egyéni érdekek szemellenzős követéséről szól. A természet és a "minden" kizsigereléséről.
Az individum, a materialista “istenember”, nem fél semmilyen következménytől. Önmagát állította a rendszer élére, és gátlástalanul pusztít ha kell, önző érdekek mentén.
A tipikus materialista ember a mának él, de sosincs jelen mégsem. Összetéveszti a szabados élet fogalmát a szabad élet fogalmával. Átgázol önmaga lelkén, másokon és a természeten.
Tudatlanul, felelősséget nem vállalva pusztulásba hajtja a bolygó ökoszisztémáját, nem törődve a jövővel, nem törődve a következő generációval. Nem érdekli mekkora károkat hagy maga után.
Bár a Bibliából (nagy valószínűséggel) a niceai zsinat után kivették a reinkarnációról szóló tanításokat, azért nyomokban még tartalmaz erről gondolatokat.
A “hetedíziglen büntetés” koncepciója nem szól másról, hogy apáink bűnei miatt meg fogunk “bűnhődni” 7 generáción keresztül. Ami azt is jelentheti egy bizonyos értelmezésben, hogy igazából apáink is mi vagyunk, és mindenkit visszatapsolnak egy körre tanulni és fejlődni, aki nem érte el a megvilágosult tudatállapotot és nem lépett ki az “ördögi körforgásból”, azaz a szamszárából földi élete során.
Napjaink embere tehát a profit oltárán áldozza fel nap mint nap más érzőlények lakóhelyét, életét, annak érdekében, hogy eggyel több olyan dolgot termelhessen/vehessen, amire igazából nincs is szüksége.
Egyszerűen a mai ember nem úgy hoz döntéseket, hogy számításba vegye a távoli jövő generációit, hiszen az távol van tőle. Távol van, a saját még "racionális" elmével értelmezhető valóságától.
A nyugati háztartások és a globális ipar olyan mennyiségű szemetet halmoz fel éves szinten, ami, ha a gazdasági fejlődés görbéjét követi, akkor nem kell hozzá tudósnak lenni, de tisztán látható, hogy hamarosan hozni fogja a természettel kapcsolatos, ránk ható következményeit. A Földünk egy véges rendszer, a gazdasági céloknál pedig a növekedés az elvárt működés. Minden vállalat és vállalkozás tehát szűkös erőforrások mentén indul harcba egy véges rendszerben, folyamatos növekedést várva. Ez magával hozza a kapitalizmus kegyetlen játszmáit, és a fogyasztói társadalom ámokfutását.
Ha valaki többet szeretne többet tudni hiteles forrásból, arra vonatkozóan, hogy mire számíthatunk a következő 10-20 évben a klímát tekintve ajánlom ezt az oldalt:
Ennek megfelelően ha logikusan gondolkodunk szerintem, ahogy jelenleg a világ működik, sokkal inkább tűnik őrültségnek, mint mondjuk hinni a reinkarnációban, amivel egyébként a tudomány és pszichiáterek sokasága évtizedek óta foglalkozik, a regresszív hipnózis technika során felmerült tömegesen előforduló esetek miatt.
Mit kellene most átlátni?
Sajnos, azt is be kell látni, hogy ha mi, akik kényelmes légkondicionált irodákban és autókban üldögélünk, oda jutunk, hogy valódi élelmiszerválság kezd kibontakozni, akkor már sejthetjük, hogy a visszafordíthatatlan folyamatok elindultak. Szerencsére még nem tartunk itt és még lehet változtatni.
A koronavírusra ebből a nézőpontból, akár lehet egy "kegyes eseményként" is tekinteni, amolyan esettanulmányként, ami segít rálátni dolgokra, és újratervezni az eddigi életmódunkat.
A pandémia kibontakozásának elején élesben láthattuk az emberek reakcióját, a pánikvásárlás következményeit a boltokban, és azt, hogy vészhelyzetben hogyan viselkedünk.
Felmérhettük, hogy hol tart most az átlag ember tudata, és mire lehet számítani egy valódi élelmiszerválság során, ha úgy alakulna a klímaválság miatt.
(Természetesen voltak példák az ellenkezőjére is, hiszen sok közösségben valódi összetartás indult el. Úgy gondolom sokan elindultak az önismeret útján is, ezzel közelebb kerülve egy hitelesebb élethez, több együttérzéssel és felelősségvállalással.)
Aki eddig elolvasta, abban viszont felmerülhet, hogy akkor mégis mi a megoldás?
Szerintem a megoldás rendkívül komplex, de mindenképp az egyén fejében/tudatában kezdődik. Ha megpróbálnám „zanzásítani” és összefoglalni az én elképzelésem, az eddigi megértéseim alapján kb 7 sarkalatos pontban foglalnám össze.
A változásra egyéni szinteken van szükség, hiszen enélkül nem lesz kollektív szemléletváltás, sem fenntartható jövőre lehetőség.
1. Tömeges szemléletváltás, arról hogy mi a valóság. A materializmus kizsigerelő hozzáállása, egyszerűen nem fog előre vezetni minket. Természetesen a dogmatikus vallások sem, hiszen azok a tudományos fejlődés gátjai. Mindenesetre el kell jutni oda, hogy az egyéni és kollektív felelősségvállalás ne legyen kérdés az emberek fejében. Hogy a karma törvényére ne csak egy idézet kiposztolásának erejéig hivatkozzanak, amikor megbántják őket. Ne csak bosszúvágyból higgyenek benne, hanem eljusson az ember oda, hogy ha éppen sz.r van a saját palacsintájában, akkor tudja érte felnőtt emberként vállalni a felelősséget. Hogy megértsük, minden gondolattal, kimondott szóval és minden cselekedettel karmát teremtünk, ami visszahat ránk előbb-utóbb. A karma szó már önmagában azt jelenti, hogy tett, tehát bármit elindítok a világban, a szándékom alapján vissza fog térni hozzám.
2. Az egyén fontosságának és helyének átfogalmazása a világban. Az “istenember”, az individuum ne arról szóljon, hogy megmutatom mim van és hogy hány Gucci tollat tudok a fejem tetejére tűzni, és hogy ezzel bebizonyítsam, hogy a pávák társadalmi osztályához tartozom. Hanem arról szóljon, hogy látom a szerepem a nagy egészben. Megértem, hogy minden mindennel összefügg, tehát az én viselkedésem igenis számít a nagy egészben, úgy, mint a csepp a tengerben. Tehát nagyon nem mindegy, hogy milyen döntéseket hozok, akár mint fogyasztó.
3. Egyéni szinteken megszabadulni a maszkoktól és elindulni egy autentikusabb élet felé. Az én elképzelésem szerint az önazonos ember nem árt sem önmagának, sem a környezetének. Legalábbis tudatosan biztosan nem. Kijelöli a határait, ha szükséges, de sosem azzal a céllal, hogy ártson ezzel másoknak. Az önazonos ember boldog, és nem apró örömökért koldul, függőségek útvesztőiben. Hanem stabilan derűs, ami azt hozza magával, hogy jobb döntéseket hoz, nem pusztítja magát mindenféle kártékony szerekkel, és ha jön az élet vihara meg tud küzdeni az elé gördített feladatokkal, úgy, hogy azzal ne bántson (legalábbis szándékosan) más érző lényeket, vagy a bolygót. El tudja fogadni hogy nem tökéletes, ezért nem bünteti önmagát, de törekszik a folyamatos fejlődésre, és képes önreflexióra.
4. Együttérzés kifejlesztése. Nem mondom, hogy szeressük felebarátunkat, ott azért még nem tartunk tömegesen, de legalább jussunk el oda, hogy mutogatás, gonoszkodás, és hárítás helyett megpróbáljuk megérteni a másik motivációit, sérüléseit, eltévedéseit. Ha már látjuk a másik eltévedéseit, akkor együttérezni is könnyebb. Ez esetben vagy meghúzzuk szertettel a saját határainkat, vagy próbálunk segíteni. Mindezt csak akkor ha úgy döntünk, hogy van erre elegendő életenergiánk, és a másik is nyitott a változásra és megkér erre minket.
5. Tömegesen rájönni, hogy a hibáztatás/áldozatszerepekben való vergődés "nem menő". Nem a nárcisztikusra kell mutogatni, hogy ő mit csinált, hanem szembenézni saját magunkkal. Szembenézni azzal, hogy hol áruljuk el önmagunkat. Hol nem szeretjük és nem tiszteljük még önmagukat. Megtanulni határokat húzni, és elmenni onnan, ahol nem jó nekünk. Ez azért is fontos, mert hiszek a betegségek pszichoszomatikus hátterében, és ha az emberek előbb foglalkoznának saját maguk jellemhibáival, elfojtott traumáival, akkor kevesebb halálos betegség lenne. Ez pedig kevesebb szenvedéshez vezetne, tehát az emberek ebben az esetben is jobb döntéseket tudnának hozni tömegesen.
6. Rájönni arra is, hogy másokat leuralni, kicsinálni, tönkretenni, kihasználni szintén "nem menő". Megérteni, hogy amikor ott a lehetőség, hogy mi "üssünk", vagy elvegyünk valamit mástól jogtalanul, akkor végre válasszunk egy másik utat. Ne az ördögi körforgásba ragadjunk bele, az áldozat-tettes játszmájába, amivel végtelen időkig szenvedésben tartjuk önmagunkat, vagyis a lelkünket, sorsok láncolatán keresztül. Fontos lenne végre megérteni, hogy minden élethelyzet és kapcsolat, egy tükör a tudatunk jelenlegi állapotára, tudatalatti tendenciáinkra.
7. A legfontosabb pedig az lenne, hogy mindenki megtanuljon dolgozni az érzéseivel. Elfojtás vagy dühkitörés helyett technikákat tanulni arra, hogy egy bántó vagy negatív eseményt hogyan lehet, vagy érdemes feldolgozni. Erre vonatkozó technikákat és eszközöket már óvodás kortól tanítani lenne érdemes az emberi lénynek.
Lehetne még folytatni a sort, rengeteg ötletem van, hogy hol csúsznak félre a dolgok napjainkban, de most nem célom leírni, hogy milyen egy utópia szerintem a 21. században.
Ugyanakkor ha ilyen emberek lennének a világ vezetői, a világ cégeinek élén, akik dolgoznak önmagukon a tudati működéseiken, akkor biztos lenne lehetőségünk arra, hogy változás induljon el a világban.
Akkor ipari szinteken is születnének olyan megoldások, amik egyszerre támogatnák a gazdaság egészséges működését, munkát adva ezzel az embereknek, de nem kizsigerelve a véges erőforrásokat.
Szerencsére már egyre nagyobb az igény és a törekvés arra napjainkban, hogy ez ebbe az irányba mozduljon el minden.
(Épp a napokban csatlakoztam a Techstars egyik kurzusához a saját cégem, a LiveRobe miatt, és legalább 30-40 fiatallal vagyok egy csoportban, akiket kifejezetten a körforgásos gazdasági modell és fenntartható technológiák fejlesztése érdekel. Van köztük biológus, agykutató, építész és gazdasági szakember is. )
Minden összefügg mindennel
Úgy gondolom nagyon fontos lenne, megfigyelni a Földünk ökoszisztémájának működését, és minden iparági folyamatban megpróbálni “leutánozni” azt. Ha az egyensúlyban maradáshoz nem engedhetjük meg maguknak a felesleges szemét termelését, akkor találjunk ki módszereket és folyamatokat arra, hogy hogyan tudjuk lebontani szerves anyaggá, azt amire nincs szükség. Erre például egy zseniális kezdeményezés a magyarok által alapított startup a Poliloop.
Ettől függetlenül nem gondolom, hogy most ott tartunk bolygó szinten, hogy 10-15 éven belül egy teljesen igazságos és fair módon működő világot lehet építeni, de úgy látom, hogy van esélyünk egy jobb világot létrehozni a mainál. Bár lehet csak idealista vagyok.
Mégis hiszem, hogy tömegesen el tudunk jutni oda a következő években, hogy tovább lássunk az egyéni önzésen, és egy olyan világot alkossunk közösen, ahol a modern élet kínálta előnyök és kényelem megteremthető fenntartható módon is. Félreértés ne essék, nem azt mondom hogy mindannyiunknak Amishokká kell válnunk és az erdőben élni. Én személyszerit nagyon szeretem a szépet, az eleganciát, és a kényelmet, amit felépítettünk. Ugyanakkor nagyon hiszek abban, hogy egy igazán modern civilizációt fenntartható módszerekkel is képesek vagyunk építeni, egy nem kizsákmányoláson alapuló rendszerben.
Ehhez viszont minél több embernek fontos lenne bizonyosságot szerezni arról, hogy tényleg minden mindennel összefügg, és hogy a tudomány és spiritualitás úgy érjen össze, ami egészséges az egyén és a világunk számára is.
Olyan szemléletváltást megvalósítani, ami kiránt a depresszív materializmusból. Olyan világot teremteni, ahol az emberek megtanulnak együttműködni, és háborúzás helyett a békét választják a közös jó érdekében, önmagukért is felelősséget vállalva.
Minden itt leírt gondolatot összefoglalva, úgy vélem, hogy a cél, nem elvakulttá válni, és teljesen elrugaszkodni attól a valóságtól, amiben most élünk, hanem az, hogy közelebb kerüljünk egy szebb, egészségesebb és boldogabb világ megteremtéséhez, amiben kevesebb a szenvedés.
A cél továbbá az is, hogy kialakítsuk magunkban az együttérzés képességét mások és a bolygó iránt, és hajlandóak legyünk minden ránk vonatkozó dologért felelősséget vállalni, felnőtt ember módjára.
Talán így akár még a tömeges kihalást is el lehetne kerülni, és az azt megelőző háborúkat is a szűkös erőforrásokért. A gazdasági válságból fel lehet állni, de az ökoszisztéma teljes összeomlásából következő válságból aligha.
Érdemes lenne ezt megelőzni, míg lehet.
"Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel."
Albert Einstein
Ennek a témának vannak politikai, üzleti, pszichológiai, szociológiai és egyéb aspektusai is. Ebben a blogbejegyzésben, én most az egyénnel kapcsolatos változásokra, és a materialista szemléletváltásra hegyeztem ki a megoldásokra vonatkozó ötleteimet.
Természetesen jó kérdés, hogy politikai aktorok elég erősek tudnak-e lenni ahhoz hogy pl. dollár milliárdokat érő piacokba beleszóljanak szabályozásokkal. Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy meg kell teremteni a fogyasztói igényt a fenntarthatóságra, és elég üzletet csinálni ebből. Ennek megfelelően ez szükségszerűen magával hozza úgyis, hogy a gazdasági szereplők tömegei motiváltabbak lesznek a változtatásra. Vagy pedig ez inkább fordítva igaz, és a gyártóknak kell elsősorban a változást elhozni és vállalni a felelősséget...Az egészen biztos, hogy évtizedek már nincsenek arra hogy kijavítsuk amit az elmúlt bő 150-200 évben elrontottunk.
Tavaly egyébként 2020. augusztus 22-ére esett a túlfogyasztás világnapja, vagyis az a dátum, amikorra a Föld lakossága elhasználja a bolygó egyéves erőforrásait.
Ez haladás 2019-hez képest, ugyanis abban az évben már július 29-én elhasználtuk az 1 évre elegendő erőforrásokat, ami még fenntartható világot eredményez.
Nagy eredmény ez a csökkenés a modern társadalom ökológiai lábnyomában, ez azonban nem annak tudható be, hogy hirtelen elkezdtünk jóval tudatosabban élni, hanem a koronavírus-járvány miatti korlátozásokra és annak gazdasági következményeire vezethető vissza.
A nagy kérdés most az, helyre tudjuk-e állítani a gazdaságot úgy, hogy közben a lábnyomunk tovább csökkenjen. 1969 volt az utolsó fenntartható év ilyen tekintetben.
Gondolatébresztő videó arról, hogy miért is vagyunk az utolsó pillanatban cselekedni.
