Szerdán Anitával az értékteremtéstől beszélgettünk, és nagyon örültem a meghívásnak, hiszen olyan gondolatokat oszthattam meg, amik talán másoknak is tanulságosak lehetnek. Ez a poszt most nem ezeket a gondolatokat fogja kibontani, ugyanis most az ember legnagyobb értékéről, az időről és az élet valódi értelméről, az érzelmekkel való munka fontosságáról szeretnék elmélkedni.
Úgy vélem, a gondolkodásom nem mindenkinek befogadható, ami rendben is van így, hiszen sok elvont és tudományosan még nem bizonyítható "filozofikus teórián" alapszik néhány meglátásom a világgal kapcsolatban.
Ugyanakkor abban talán mindenkivel egyetértünk, még a legkeményebb materialistákkal is, hogy az életünkben a legnagyobb és legfontosabb érték az IDŐ.
Keleti filozófia szerint, az egyik legkegyetlenebb dolog, ami miatt az emberi lény szenved, az a halál tudata és egyben a “nem tudásból” származó folyamatos kétely. A nem megvilágosodott ember nem tudja mi fog történni holnap, tehát azt sem tudja, hogy ő vagy a számára fontos emberek mikor távoznak a földi létezés síkjáról. Viszont a halál tudata pont az, ami miatt tudunk viszonyítani, ami értelmet ad mindennek. Tudjuk, hogy a halál mindenkinél be fog következni, tehát ezért is rendkívül értékes mindenkinek az ideje, hiszen az mindenkinek ismeretlenül limitált ideig tart...
A jövő megismerése különböző eszközökkel
Az emberben tehát kezdetektől fogva zsigeri vágyként ott van az igény arra, hogy ezt a frusztrációját valahogy feloldja. Jövőtől való félelem vagy egyszerűen csak kíváncsiság miatt sokan fordulnak jósokhoz, vagy asztrológusokhoz.
Ha már ilyen “elvont” eszközökben gondolkodunk, annak érdekében, hogy megismerhessük a jövőnket, azt érdemes látni, hogy ezek közül talán a legobjektívabb és legkorrektebb képet az asztrozófia tudja adni, az én meglátásom szerint. Ennek az eszköznek a segítségével egy hosszabb matematikai számítás után, értelmezhetjük a minket próbára tevő energiák alacsony és magas szintjét is az univerzum tükrében. (Az efemerida táblázat 20-21 századra vonatkozó része, amúgy kb 800 oldalas kötet)
Ennek mentén ráláthatunk arra, hogy az egyedi élettervünk szerint, adott időpontban a jövőben, milyen érzések bukkanhatnak felszínre, és hogy abban hol lehet “vizsgahelyzet”, hogyan lesz érdemes reagálni, és addig is mire érdemes figyelni. Nagyon fontos, hogy az asztrozófiában számításba vesszük azt, hogy egy élethelyzet megélése több minőségben lehetőséges, és hogy a reakciónk csakis rajtunk múlik. A kulcs abban van, hogy mennyire tudjuk uralni ösztöneinket, késztetéseinket, tehát érzelmeinket.
Fontos látni, hogy mindegy milyen emberről beszélünk, szegény vagy gazdag, sikeres vagy sikertelen, lényegében mindenkinek az élete az érzelmekkel való munkáról szól összességében.
Jövőt feltárni, a Tarot sem rossz opció, de "kártya olvasást" csak olyan embertől érdemes elfogadni, aki vagy közel van a megvilágosodáshoz, vagy pedig minimum alkoholmentes étrendet követ, rendszeresen meditál, tehát tiszta “csatorna”, és “fénymagokat” fog tudni elültetni a tudatunkban. Máskülönben nem lehetünk abban biztosak, hogy a legmagasabb szintű, életünket legpozitívabb irányba befolyásoló tiszta információt fogjuk kapni, akármennyire is jó a szándék a segítő részéről.
Ha van egy rozsdás, lerakódásokkal teli cső, akkor azon sajnos aligha tud átfolyni a víz szennyeződések szállítása nélkül.
Ki a jó segítő?
Mivel már többen írtatok nekem, hogy ilyen jós vagy olya guru "ezt" meg "azt" mondta, ezért nem tudok elmenni emelett a téma mellett szó nélkül.
Érdemes leszögezni, hogy a jó segítő mindig arról ismerszik meg, hogy rendben van az élete, jellemzően egészséges, nem nélkülözésben él, de nem is a pénzről szól minden. Bármilyen kihívást is tapasztal, nem hárít, nem mutogat, nem másokat hibáztat, hanem vállalja érte a felelősséget. Feladatok ugyanis mindenkinek jönnek, még a legtisztább lelkű tanítónak és gyógyítónak is (lásd Dalai Láma, Nelson Mandela, Gandhi stb...).
Ha hiszünk abban, hogy a bolygón való tapasztalásnak van egy magasabb értelme az anyag szintjén megnyilvánult világnál, akkor ebből a nézőpontból mindenki tapasztalni jött ide, és mindenki úton van önmaga felé. Kivétel nélkül, még akkor is, ha az adott lény alapvetően magasztosabb célokkal érkezett az átlagembernél.
Tehát a jó segítő ismérve, hogy igyekszik minket kiemelni a dualitás játszmáiból. Nem állít be minket se jónak, se rossznak. Meghallgat és kérdésekkel rávezet arra, hogy hogyan tudjuk visszanyerni a saját erőnket, és az irányítást az életünk fölött. Ha egy pillanatra is erősíti bennünk az áldozat szerepet, és kérdésünk alanyát a bűnbak szerepébe öltözteti és felelősségvállalás helyett a félelem és az áldozatszerep magjait ülteti el a jövőnkkel kapcsolatban, akkor egészen biztosak lehetünk abba, hogy nem a "legmagasabb szintű" segítőnél járunk. Ha pedig bármi olyasmit felajánl, ami más érző lény szabad akaratába való beavatkozást jelent, akkor pedig vegyük a nyúlcipőt és meg se álljunk hazáig, ugyanis ez már kifejezetten alacsony szintre utal, aminek a következményei sem lesznek jobbak.
Az élet lényege az érzelmekkel való munka
Az elmúlt időszak, és biztosan vagyok benne hogy az előttem álló időszak is, még fog hozni helyzeteket ahol szembe nézhetek önmagammal, a saját érzéseimmel és a reakcióimmal. Mindezt persze már egyre nagyobb bölcsességgel.
Egy dolog viszont teljesen és véglegesen letisztult bennem az elmúlt időszakban.
Nincs időm arra, hogy olyan helyzetekben tartsam benne magam, ami nekem méltatlan.
Ugyanakkor megismerni önmagam időbe, energiába és nem utolsósorban bátorságba telik. Így az is, hogy valóban őszintén belássam azt, hogy nekem egy adott helyzetben mi a jó és mi az önazonos. Mi az, ami engem emel, és segíti a lelki békém. Erő kell ahhoz, hogy önáltatások nélkül merjem lehántani magamról a fátylakat, és meglátni azt, ami nekem fontos. Kitartás kell ahhoz, hogy megtanuljam asszertívan érvényesíteni az érdekeimet, mások hátráltatása nélkül.
Rájöttem arra is, hogy a világot nem nekem kell "megszerelni". Lehetnek nagyon határozott elképzeléseim arról, hogy szerintem mi a jó, de ettől még nem én leszek az univerzum ügyvezető igazgatója. Elmondhatom amit gondolok, még akár hatással is lehetek másokra, de nem érdemes elvárni senkitől semmit az ég adta világon. A követelményrendszeremet viszont én határozom meg, és ennek megfelelően viszont jogom van beengedni vagy éppen kizárni dolgokat az életemből.
Rengetegen vagyunk, és mindannyian különböző nézőpontokból tekintünk rá a dolgokra. Igaz a mondás, hogy mindenki egy külön univerzum.
Mindenkinek mást jelent önazonosnak lenni, és mindenkit más emel, és visz előre az úton. Mindenki máshol tart a fejlődésben. Van sok gazdag ember, aki érzelmileg szenved magányosan és van sok szegény ember, aki az anyagi világ megpróbáltatásai miatt szenved egy összetartó családban. Vannak akiknek több örömteli pillanat jut másoknál. Vannak akik egészségesebbek vagy szebbek másoknál.
Van sok ember, aki háborúban van önmagával és ezáltal jellemzően a világgal és környezetével is. Vannak olyanok is akik a békét és a nyugalmat keresik. Van akinek ez unalmas, van akinek pedig ez az igazán vonzó. Van akinek fontos karriert építeni, van aki boldog "egyszerű" becsületes munkásként is. Van aki vegetáriánus és van aki állatkínzó. Van aki erőszakkal reagál ha bántják, van aki sajnálni kezdi magát és behódol. Tehát az élet sokszínű, sok színpad és rengeteg statiszta áll rendelkezésre az egyén fejlődésének támogatásához, az egyénre szabva.
A "sors" így mindig mindenkinek a megfelelő társakat, élethelyzeteket fog az útjába sodorni, akik és amik által ráláthat a tudatalatti sötétjében rejlő programokra, tendenciákra.
Mindenki olyan emberekkel és helyzetekkel találkozik, akik és amik segítenek gyógyítani az önmagáról tudattalanul kialakított képet, hogy ezzel közelebb kerüljön ahhoz, hogy valóban szeresse es tisztelje önmagát, annak érdekében, hogy valóban önazonos életet tudjon élni. Hogy többet ne árulja el azt, aki ő valójában szeretne lenni, azért, hogy mások elvárásainak megfelelve szeretet morzsákat tudjon kicsikarni.
A megfelelési kényszer szülte "szeretet" jellemzően amúgyis csak törékeny illúzió. Akik valóban szeretnek minket, azoknak nem kell megfelelni. Akiknek meg kell felelni, azoknak maximum kényelmesek lehetünk addig, amíg úgy viselkedünk, ahogy az nekik megfelel. Ha alapvetően nem ártó a szándékunk és a viselkedésünk a másikra nézve, akkor nem kell megfelelni azokban a kapcsolatokban senkinek, ahol valódi a szeretet.
Ha vesszük a fáradságot és a "díszlet" mögé nézünk, megérthetjük, hogy minden élethelyzet a saját reakcióink csiszolására ad lehetőséget.
40-50 éves korunkig sok jelzést kapunk, amikből sejthetjük, hogy a reakcióinkkal gond lehet. Az élet jellemzően először kellemesebb élményekkel próbálja felhívni a figyelmünket az eltévedésre, majd egyre inkább keményebb leckék és pofonok következnek, míg végül egy komolyabb betegség vagy baleset akár el is vihet minket, ha képtelenek vagyunk nézőpontot váltani.
Cigarettával, alkohollal, drogokkal, mozgás-szegény és egészségtelen életmóddal rombolni magunkat, ha mélyen önmagunkba nézünk az önszeretet és öntisztelet hiányáról árulkodik. Akárcsak méltatlan helyzetekben benne tartani magunkat, vagy másokat bántani, kihasználni, leigázni félelemből vagy akár téves nézetek miatt.
Nagyon fontos megértenünk, hogy fejlődni és változni csak akkor fogunk tudni, ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy elismerjük tökéletlenségünket, és elfogadásba tudjunk kerülni az érzéseinkkel vagy élethelyzetünkkel. Megváltoztatni a helyzetet ugyanis csak így tudjuk, ha előbb elfogadjuk, hogy VAN és amit érzünk, az nem biztos hogy, EU-konform.
(Szintén keleti filozófia szerint, minden egyes életesemény, balesetek, betegségek és tragédiák oka a tudat torzulásában keresendő, hiszen mindannyian egy tudati térben vagyunk, ami lényegében olyan, mint egy nagy tükrös galéria, tehát senki sem tapasztalhat olyat, amivel ne lenne dolga. )
Az életem célja
Közel 30 éves koromra eljutottam oda, hogy önáltatás nélkül tudom végre definiálni, hogy én ki vagyok, nekem mi a fontos az életben, és mi hajt engem igazán előre.
Az elsődleges célom jól lenni és már nem áldozatként gondolni magamra. Nem a külsőm, származásom vagy anyagi helyzetem vagy elért eredményeim alapján mérni magam. Nem célom másokhoz hasonlítani magam és nem célom már másoknak megfelelni.
Célom szeretni és tisztelni magam annyira, hogy bármit is dobjon az élet, abba ne beletörjek, hanem felismerjem, hogy mennyi erő lakozik bennem, és meg tudjam úgy oldani az élethelyzeteim, hogy ne elfojtások szülessenek a lelkemben, amik aztán betegségeket szülnek, hanem olyan megoldásokat tudjak eszközölni, amik mindenki javát szolgálják hosszútávon és alapvetően egészséges működéshez vezetnek.
Célom olyan emberekkel kapcsolódni, akik szintén képesek az életükért felelősséget vállalni. Akik tudnak őszinték lenni, és akik elbírják az őszinteséget. Célom hozzájárulni a munkámmal és hobbimmal ahhoz, hogy ezt a világot egy jobb állapotban hagyjam itt, mint ahogyan “találtam”, mindezt úgy, hogy ne kergessek irreális ideákat ezzel kapcsolatban.
Célom megosztani a felismeréseimet, és ezzel utat mutatni annak, akinek erre szüksége van. Nem célom megmenteni a Földet a kataklizmától vagy világválságtól. Nem célom megmondani a gazembereknek, hogy hogyan viselkedjenek.
DE célom minden egyes nap tenni azért, hogy olyan emberré váljak, aki képes a letézésével emelni másokat, erőltetés és tolakodás nélkül. Célom együttérezni és ennek megfelelően cselekedni. Célom ébreszteni azt, aki ébredni szeretne. Célom teljes elfogadásba kerülni önmagammal és a világgal, és önző érdekeken túlmutató viselkedéssel és gondolkodással teremteni és helytállni, egy olyan világban, ahol az ember nézőpontjából, talán sosem létezhet olyan, hogy "igazság".
