A 2020-as év úgy gondolom nagy tanítás és egyben áldás volt mindenkinek, aki hajlandó volt egy kicsit befelé figyelni, reflektálni, és levágni önmagáról azokat a minőségeket, amik már nem szolgálják a fejlődését.
Nekem 2020 minden kihívásával együtt az egyik legjobb évemnek számít minden szinten. Bár engem is értek veszteségek, nekem is voltak rossz napjaim, előfordult hogy sírtam 2020-ban, és engem is megérintett a halál lehetőségének a szele közvetetten, ennek ellenére, vagy talán épp emiatt, közelebb tudtam kerülni valódi önmagamhoz.
Ez pedig közelebb hozott engem egy szabadabb, és autentikusabb élethez, ahol már nem a “másoknak megfelelni vágyás” motivál, hanem az, hogy olyan életet teremtsek, amiben én jól érzem magam, és amivel mellesleg nem ártok senkinek, mégis stabil vagyok és nem megalkuvó.
Elengedtem embereket, barátságokat, és még inkább megtanultam határokat húzni, nemet mondani, arra ami méltatlan számomra, ami bántott eddig, de talán észre sem vettem előtte, csak testi tünetek jelezték. Akár egy gyomorgörcs, akár egy anyajegy megjelenése, amelyek a kapcsolatok lezárásával és saját magamban rejlő negatív tendenciák felszínbehozásával és meggyógyításával el is tűntek az életemből.
Úgy érzem ennyire szabad és békés még nem igazán voltam életemben, mint az elmúlt hónapokban. Pedig volt “turbulencia” nálam is, de megérte az évek óta tartó önmunka, mert már sokkal gyorsabban visszatalálok "középre", ahol egyensúlyban vagyok önmagammal.
Már nem zavar ha az emberek rám projektálják a saját démonaikat, traumáikat, hiszen pontosan tudom hogy az ítéletek mindig arról szólnak aki megfogalmazza őket. Már nem zavar, ha valakinek tükröt tartok arra amilyen az ő egója, és ez betalál nekik és megsértődik. Már nem zavar ha valaki tükröt tart nekem, mert hibáztatás és hárítás helyett elgondolkodok magamon és felelősséget vállalok. Igyekszem levágni magamról a méltatlan minőségeimet és feltárni azokat a játszmákat és fájdalmakat, amik azt a valóságot eredményezik, amiben, ha úgy választanám, felelősségvállalás helyett, akár meg is sértődhetnék. Hiszen az talán rövid távon, sokkal egyszerűbb. Megsértődni, mutogatni, hibáztatni, kibeszélni, nyafogni és hárítani a felelősséget, mutogatni, kézenfekvő megoldás lehet, de én ezt már nem választom.
Pontosan tudom, hogy azok az emberek akik másokról csúnyán beszélnek társaságban, rólam is ugyanúgy fognak ha éppen nem leszek ott, és valami olyat teszek, ami ne adj isten' nem tetszik nekik. Éppen ezért már nem keresem az ilyen emberek társaságát. Nem akarok olyan helyekre tartozni már, ahol nincs dolgom, ahol meg kell felelni és ahol gyomorgörcsöt tapasztalok a "gonoszkodás", mások kibeszélése miatt.
Van néhány kincs az életemben, és azokra vigyázok, azokat gondozom szeretettel és elfogadással. Már nem akarok megtéríteni senkit, nem akarom bebizonyítani hogy igazam van. Igazából magamról képeket posztolni sosem volt túl izgalmas számomra, és most is csak azért teszem, mert szeretném megosztani a gondolataim azokkal, akik nyitottak rá. A magánéletem és az életemben fontos embereket pedig egyáltalán nem osztom meg a nagy közösséggel, hiszen pontosan tudom, hogy a magánéletem csakis az enyém.
2020 egyik nagy ajándéka, hogy elfogadtam a születés és halál körforgását, és kibékültem azzal a gondolattal, hogy az élet bármikor véget érhet nekem vagy a szeretteimnek. Azt is elfogadtam, hogy a fejlődés változással jár, és ha meglépek dolgokat, és fejlődök lehet már nem tudok tovább azokkal kapcsolódni, akiket addig nagyon szerettem.
Elfogadtam, hogy az életben egyetlen dolog állandó, az pedig a változás. Azt hiszem már értem, miért mondjuk azt mi magyarok azt, ha nagyon szeretünk valakit, hogy „vigyázzunk rá, mint a szemünk fényére”. A szemünk fénye a lelkünk tükre, a szívünkben rejlő remény és derű, a lelkünk lényege, mely képes elfogadással aktívan együttműködni a mindenséggel, önzések és játszmák nélkül. Nem állítom, hogy tökéletes vagyok, nem állítom, hogy nem lesznek még rossz napjaim, vagy nem fogok többet sírni. Nem állítom, hogy én már nem fogok hibázni, vagy másokat megbántani. Nem állítom, hogy teljesen játszmamentes életet tudok már élni. Egyszerűen csak elfogadom, hogy az életben vannak feladatok, és ha jön a lecke, vagy a vizsgahelyzet, esetleg, ha szembe jönnek a tetteim következményei, azok azért jönnek, mert már képes vagyok azt megoldani magas minőségben. Hárítás, mutogatás, ítélkezés és projektálás helyett, pedig ilyenkor felelősséget vállalok és megoldom a helyzetet, tudatosítom a probléma gyökerét és kigyomlálom, amit ki kell.
Pontosan értem már 2020 után, hogy minden értem történik, minden az én fejlődésemet szolgálja, még akkor is ha fáj. Még akkor is, ha nem szerethet mindenki. Még akkor is, ha félreértenek. És ez rendkívüli módon felszabadító. Úgy érzem felnőttem és készen állok arra, hogy mindenért felelősséget vállaljak az életemben, ami hatással van rám, vagy a lelki békémre. Már senkinek nem szeretnék megfelelni, egyszerűen csak szeretni önmagam, azt, aki nyitott rám, és tenni a dolgom hálával és szeretettel. Köszönöm 2020, hogy lepucoltál rólam mindent, ami méltatlan.
