Videó arról, hogy mit ért a tudomány jelenleg arról, hogy mi a valóság

A jó hely I. rész

Szeretném leszögezni, hogy írásaimmal nem szeretnénk “megmondó ember” lenni. A bloggal az egyetlen célom a gondolatébresztés. Nem mondom, hogy nálam van a bölcsek köve, hiszen ember vagyok, és én is hibázok, néha nekem is fájnak dolgok. De úgy gondolom rendelkezem olyan gondolatokkal, amikkel értéket teremthetek azoknak, akik nyitottan állnak ahhoz, amit írok. Semmiképp sem szeretném a saját valóságomat bárkire ráerőltetni, hiszen az az enyém, az én tapasztalataimat pedig én éltem meg. 

Napjainkban ki lehet jelenteni, hogy a nyugati országokban elterjedt "vallás" lett a materializmus. „Hisszük, amit látunk". Vicces, hogy a legnagyobb tudósok szerint is, a jelenleg megfigyelhető univerzum durván 96%-áról egyáltalán NEM tudjuk, hogy micsoda. Tehát jelenleg a legokosabb emberek is 4%-os szinten vannak képben, azzal kapcsolatban, hogy mi a valóság. 

Az pedig már egy másik dolog, hogy a kvantumok szintjén legalább akkora univerzum nyílik meg, mint a jelenleg vizsgált látható univerzum, amiben élünk emberként. És azon pedig kb. 80 éve van elakadva a tudomány, hogy megfigyelés hatására miért is esik össze a hullámfüggvény, ami a valóság természetét próbálja leírni. 

Mi a csudát tudunk a világról a kvantumok világában?

Van egy másik videó, amiben 39:20 és 42. perc között zseniális ahogy elmagyarázza, azt hogy kb semmit nem értünk a világról jelenleg. Neil deGrasse asztrofizikus a NASA egyik kutató asztrofizikusa. Ő egyébként a Harvad és Columbia Egyetemeken is tanult és oktat is jelenleg. 

Ő nem ateista, hanem agnosztikus nézeteket vall, ettől függetlenül sok spirituális felvetése, és gondolata van a világról, akárcsak Einstennek is volt anno.

Mit értünk jelenleg a világból Neil deGrasse asztrofizikus szerint?

Kicsit sajnálom is emiatt a materializmusba beszorult ateistákat, hiszen talán ez a legdepresszívebb vallás, ami valaha tömegesen létezett, és formálta emberek millióinak tudatát. Nem is csodálkozom, hogy ennyi krónikus beteg van, és hogy a rákot olyan kis %-ban tudja gyógyítani a nyugati orvoslás. Nem véletlen, hogy a világunkban jelenleg a haszon maximalizálása közben csak egymásra és a Földre felejtettünk el odafigyelni. A saját lelkünket pedig inkább ripityára törjük a mókuskerékben, hogy olyan dolgokat engedhessünk meg magunknak, amikkel lenyűgözhetünk olyan embereket, akiket egyébként nem is kedvelünk igazán.

Szerintem lassan érdemes lenne belátni, hogy a valóság valójában sokkal több lehet annál, mint aminek gondolja a mai materialista ember, már a csak a méretéből fakadóan is. Ez a videó, bemutatja, hogy egy egészen pici baktériumhoz képest mekkora a ma megfigyelhető világegyetem. Innen nézve elég lényegtelennek tűnhet a mi létezésünk, de mi van, ha mégsem az? Mi van, ha tetteink, kimondott szavaink és gondolataink az örökkévalóságig visszahatnak ránk erre az univerzumra, és ezért is van annyi különböző élet és sors?

Mekkora a világegyetem?

Ezek alapján nem mondanám magam tipikus ezo-mókusnak, viszont a nevemhez méltóan” az elmúlt 6 évben mélyebben beleástam magam az univerzummal és az egyénnel kapcsolatos kérdésekbe, hogy megértsem, miért vagyok itt, ha egyszer majd úgyis meg kell halnom. Mi értelme így az életnek, ha nem tarthat örökké? Miért lenne jobb, ha örökké tartana? Jobb lenne? Ha nem, akkor viszont miért ragaszkodom ennyire az életemhez?

Amikor megtapasztaltam a pánikbetegséget, egyszer s mindenkorra tudatosult bennem az elmúlás fájdalmas ténye, mint valódi opció, ami rám is vár. Ez pedig egy időszakra teljesen értelmetlenné tette a fejemben a saját létezésem. (Valószínű a férfiak is ezt élik meg, mikor kapuzárási pánikban szenvednek. Hozzám ez a pánik 24 évesen kopogtatott be. :D )

Ekkor viszont kinyílt a szemem a világban zajló dolgokra, túlláttam a saját önzésemen, elkezdtem megfigyelni dolgokat, amiket addig nem, és olyan kérdéseket tettem fel a létezéssel kapcsolatban, amiket addig nem. Egyszerűen azért, mert annyira rossz volt így ezzel az új valósággal és érzésekkel együtt létezni, hogy nem tudtam elképzelni, hogy ez az érzés ne jöjjön velem a túloldalra. Számomra nem volt opció hogy gyógyszert szedjek, bár az orvosok javaslata ez volt. Én inkább erőt vettem magamon, és próbáltam megérteni, hogy mi történik velem, a fejemben. 

A pánik jelentős részével Londonban néztem szembe, amikor egyedül voltam, mindenkitől távol, így bőven volt időm integrálni az ott ért ingereket. Arra jutottam, hogy társadalmi, vallási és faji származástól függetlenül mindenkinek vannak “életfeladatai”, amik miatt sok esetben szenved. Ettől függetlenül viszont azt is megállapítottam, hogy mindenki ragaszkodik az életéhez legyen az bármennyire rövid, törékeny vagy éppen borzalmas és jelentéktelen az univerzumban.

Ugyanakkor szétnézem és láttam, hogy az emberek "vígan" pusztítják önmagukat, káros szerekkel mérgezik magukat napi szinten, hogy elmeneküljenek a valóságból. Önsorsrontó döntéseket hoznak, és saját magukat kergetik az őrületbe negatív gondolatokkal és azzal, hogy képtelenek kiszállni számukra mérgező helyzetekből. Nem tisztelik egymást és megölnek más érző lényeket. Pusztítják a környezetet sok esetben önzésből, haszonlesésből.

Az ember embernek és igazából mindennek farkasa jelenleg. Testvérek és családtagok fordulnak egymással szembe sokszor. Házastársak, akik egykor szerették egymást, képesek ölre menni és évekig pereskedni anyagi javak miatt. 

Egy elmebeteg világ van, ahol legtöbben álarcok mögött boldogtalanul fonnyadnak el, takargatva az igazságot sokszor önmaguk elől is, hogy végül valami kegyetlen betegség vagy baleset vigye el őket közép- vagy idősebb korukban. 

Sokan áldozat szerepekben vergődve élik le az életüket, másokat hibáztatva, tojáshéjakon közlekedve, bántalmazó, nárcisztikus lélekgyilkosok fogságában. 

“Baráti társaságokban” sokan mosolyognak egymásra, és amikor az egyik hátat fordít már érkezik is a keserű ítélet, a gonoszkodó, kígyószerű sziszegés. Ostoba csevely, unalom szülte kegyetlenség jellemzi a női társaságok egy részét. 

Az emberek rettegnek a betegségektől, a balesetektől, tragédiáktól és mindent megtesznek a fizikai síkon, ha végül beüt a krach, hogy menteni lehessen, ami menthető. 

Aki képes arra ráeszmélni, hogy minden érte történik, az meg tudja látni saját maga tragédiájában is azt, hogy a kialakult helyzet arról szól, hogy radikális változásra van szükség.  A legtöbb esetben a kemény betegségek és tragédiák, az utolsó kemény tanítók, akik elhozzák a változtatás lehetőségét. Bárki eltévedhet, bárki belegabalyodhat önmaga fájdalmaiba, bárki elnyomhat rossz érzéseket, hogy ezzel elkerülje a szembenézést, de a sors mindig benyújtja a számlát azoknak, akik nem önazonosan élnek. 

Nézelődéseim eredményeként rájöttem, hogy egy igazán kicsi réteg az a mai világban, aki valódi és stabil belső békével bír. Olyan emberek ezek, akik egyszerre tudnak helyt állni az anyagban és a szellem világában, úgy, hogy ne nyelje el őket a világunkban keringő mocsok. Jellemzően tiszták tudnak maradni, becsületesek és őszinték. Ezek a belső úton járó emberek, akik valóban hajlandóak MINDENÉRT felelősséget vállalni az életükben. Továbbá vannak eszközeik arra, hogy megtalálták önMAGukban azt a belső erőt, ami visszahúzza őket a középpontba az élet viharában. Mert a belső úton járó, “tudatos” emberek sem megvilágosodott és tökéletes emberek. Mindenki, aki tanul, aki úton van, fog találkozni feladatokkal, pofonokkal és kihívásokkal. A kérdés abban van, hogyan tud fejlődni azokból, hogy reagál, és mennyire képes szintet lépni saját tudatában. 

Az idő ahogy telt, saját útvesztőimből néha-néha kitekintve, láttam viszont olyanokat is, amik teljesen összetörték a szívem. Ártatlan gyerekeket, nőket, férfiakat, idősembereket, állatokat szenvedni, akik kiszolgáltatottak voltak mások kegyetlenségének és önzésének.

Ők mégis hogyan vállaljanak felelősséget? Miért kell szenvedniük? Ok nélkül? Létezhet ilyen? Vagy ez mégis egy kegyetlen hely, rend nélkül? De akkor mi értelme az egésznek? Tettem fel a kérdéseket.

Sok keresztény szerint jelenleg az ördög irányítja a világot. Buddhisták szerint egy börtön bolygón vagyunk, ami a szamszára része, és különböző bolygókon tapasztal mindenki. Az emberek birodalmában is szenvedünk, viszont a Dharma, tehát az isteni tanok segítségével bárki elérheti a megvilágosodás egy szintjét, amivel a tudata ki tud szabadulni ebből a “börtön világból”.  

Az alkimisták pedig valójában nem ólomból készítettek aranyat, hanem emberólomból, emberaranyat készítettek. A megvilágosodott embert hívták így, akinek így már korlátlan hatalma van az anyag világa felett, tehát akár aranyat is tud készíteni ólomból. (csak éppen már nincs rá szüksége)

"Megtanított rá, hogy az emberek cselekvéseinek ne csak két oldalát figyeljem; ne csak hazug, álarcos, fizikai botladozásukat és indulatéletük asztrál sűrűjét mögötte, mert így mindössze megvetni tudom őket, hanem lessek be az átderengő harmadik síkra is, ahol mindennek értelme, megoldása rejtőzik." Szepes Mária

Egy biztos volt számomra, mikor elindultam a valódi belső úton. Eldöntöttem, hogy az én Istenem/Univerzumom jó, és nekem akar jót. Hogy csakis olyan utat fogok magaménak vallani, ami nem félelmeken és félelemkeltésen alapul, hanem célja az, hogy kiemeljen a dualitás világából. Így igazából egyik valláshoz sem tartozom, sokkal inkább vallásokból összegyúrt saját tapasztalatok alapján megfogalmazott, rugalmasan változó világképpel rendelkezem. A célom, hogy semmiből ne csináljak dogmát az életemben.